József Attila: A Dunánál - Fórum - Művészeti és ezoterikus közösség
Evia Üdvözöllek Vendég


A Világ, ahol élünk...

Művészeti és ezoterikus közösségi oldal
Főoldal · Regisztráció · Belépés · Fórum · Neked hoztam
Új hozzászólások · Tagjaink · Fórumszabályzat · Keresés
Oldal 1 / 11
Fórum » Művészet » Szépirodalmi fórum » József Attila: A Dunánál
József Attila: A Dunánál
EviaDátum: Péntek, 2011-11-18, 11:15 | Üzenet # 1 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 408
Kitüntetések: 15
Helyzet: Offline
Az olvasószobánkban http://let.ucoz.hu/forum/26-206-1 József Attila összes költeményét megtalálhatjátok.
Amikor elhangzik József Attila neve valahol, a szívemet furcsa bizsergés fogja el. A legnagyobb, legzseniálisabb költő, akit valaha hallottam... Nem tudok elfogultság és meghatottság nélkül gondolni rá. A leghíresebb verseit mindannyian ismerjük, közülük talán A Dunánál címűt leginkább. Mégis, itt most szeretném veletek ismét megosztani. Szeretettel küldöm Nektek a világ egyik legcsodálatosabb költeményét.

A DUNÁNÁL

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. jún.


Neked hoztam...
 
VeronikaDátum: Kedd, 2011-11-22, 09:10 | Üzenet # 2 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Barátok
Üzenetek: 11
Kitüntetések: 3
Helyzet: Offline
József Attilát én is nagyon szeretem, ez az egyik kedvenc versem.
 
Fórum » Művészet » Szépirodalmi fórum » József Attila: A Dunánál
Oldal 1 / 11
Keresés:



Chat

 

Copyright Evia © 2016