Kedves Barátaim!
Régebben sok verset írtam, általában érzelmekről, szeretetről szólnak. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani veletek ebben a fórumban. Ha érdekel az összes versem, ezen a címen megtalálhatjátok http://eviaversek.blog.hu/ Időrendben vannak, legfelül a legújabb. Tehát érdemes lentről felfelé olvasni. Néhány vers, amit kiválogattam a gyűjteményemből. Fogadjátok szeretettel
Százhalombatta, remény az Emberben.
Meg nem szűnni
Megtanultam
nyüzsögni
piszkos várótermekben;
Láttam
bűzös pálinkába
bújtatott arcokat,
átlátszó inggé
alázkodó lányokat.
Láttam,
hogy veri szét
az eső függönyét
a terjengő
kőolajfelhő.
Hallottam,
amint a már-már
belém lágyuló
hegedű dallama
kipufogócsövek szagán
megundorodva
ritmust váltott,
s azt hitte,
halhatatlanná
teszi őt
vadsága.
Hallottam,
Láttam,
Tudom.
Nyüszítettem én is
álmaimban.
De nem adom fel,
mert az élet
abból él,
és úgy folytatódik,
amiből
és ahogyan
az emberek
naponta
megteremtik.
Ebben a hitben
folytatom,
és várom,
hogy a szeretet
előbújjon
valahonnan.
Százhalombatta, 1990. június 8.
Az őszről szóló vers. A falevelek lehullanak. Csak ennyi: az elmúlás
November
A trónfosztott királyok
még büszkén állnak,
de már az éjszakát várva,
fejüket rázva
gyorsítják
az elmúlást.
És a néma csontvázak
ahogy a szél akarja
vagy a gravitáció vonzza,
hullanak egyre
testvéreikre.
Az öreg csősz
füstölő pipába
káromkodva
– mert szó nélkül
meg nem állja –
hegyes botjára
szurkálja
a túl messzire tévedt
tehetetlen
faleveleket.
Százhalombatta, 1990. június 9.
Ez a vers a válásomról és a lelkiismeretről szól. Nem bírtam elfogadni magamban, hogy elhagytam azt az embert, aki ragaszkodott hozzám.
Minden lépésembe
Léptem alatt
a tudat hasogat.
Hasogat minden érzésembe,
minden lépésembe
az önsajnálat,
vagyis a lelkiismeret.
Lélegzeted képe
belép az emlékekbe.
Fáj a közöny az arcodon
– a maszkodon –
Tudom, ez mégsem
a büszkeségem.
A magányt
ma már
nem sírom tükreidbe.
Meglapul csendben
bennem.
Néha ablakot nyitok,
hátha kilebben.
Kopár szemüvegben
sivár a táj,
zaj sincsen már,
elalszom én is,
talán…
Az vagyok én,
amit álmodom!
Úgy vártam
tegnap is a reggelt!
Reggel a napba nézek:
Jó lenne már ott fenn
a hegyen,
a csúcson,
ahol minden
olyan messze van!
Fölötte is repülnék,
ha tudnék,
de még álmom sem volt róla.
Maradnom kell,
te is itt vagy;
Fájsz bennem
– nem csak reggel –
Maradnom kell,
de most már
csak nélküled
lehetek veled.
Budapest, 1992. január 28.
Azért
szeretem
a matematikát,
mert az egyenes
két pont között
megtalálja
a nyílt utat
és nem
köntörfalaz.
Százhalombatta, 1990. június 12.
Evia 
Chat 
