Evia versei - Fórum - Művészeti és ezoterikus közösség
Evia Üdvözöllek Vendég


A Világ, ahol élünk...

Művészeti és ezoterikus közösségi oldal
Főoldal · Regisztráció · Belépés · Fórum · Neked hoztam
Új hozzászólások · Tagjaink · Fórumszabályzat · Keresés
Oldal 1 / 11
Fórum » Magunkról » Verseink, műveink » Evia versei
Evia versei
EviaDátum: Szombat, 2010-07-24, 15:04 | Üzenet # 1 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 408
Kitüntetések: 15
Helyzet: Offline
Kedves Barátaim!
Régebben sok verset írtam, általában érzelmekről, szeretetről szólnak. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani veletek ebben a fórumban. Ha érdekel az összes versem, ezen a címen megtalálhatjátok http://eviaversek.blog.hu/ Időrendben vannak, legfelül a legújabb. Tehát érdemes lentről felfelé olvasni.

Néhány vers, amit kiválogattam a gyűjteményemből. Fogadjátok szeretettel

Százhalombatta, remény az Emberben.

Meg nem szűnni

Megtanultam
nyüzsögni
piszkos várótermekben;
Láttam
bűzös pálinkába
bújtatott arcokat,
átlátszó inggé
alázkodó lányokat.
Láttam,
hogy veri szét
az eső függönyét
a terjengő
kőolajfelhő.
Hallottam,
amint a már-már
belém lágyuló
hegedű dallama
kipufogócsövek szagán
megundorodva
ritmust váltott,
s azt hitte,
halhatatlanná
teszi őt
vadsága.

Hallottam,
Láttam,
Tudom.
Nyüszítettem én is
álmaimban.
De nem adom fel,
mert az élet
abból él,
és úgy folytatódik,
amiből
és ahogyan
az emberek
naponta
megteremtik.
Ebben a hitben
folytatom,
és várom,
hogy a szeretet
előbújjon
valahonnan.

Százhalombatta, 1990. június 8.

Az őszről szóló vers. A falevelek lehullanak. Csak ennyi: az elmúlás

November

A trónfosztott királyok
még büszkén állnak,
de már az éjszakát várva,
fejüket rázva
gyorsítják
az elmúlást.
És a néma csontvázak
ahogy a szél akarja
vagy a gravitáció vonzza,
hullanak egyre
testvéreikre.

Az öreg csősz
füstölő pipába
káromkodva
– mert szó nélkül
meg nem állja –
hegyes botjára
szurkálja
a túl messzire tévedt
tehetetlen
faleveleket.

Százhalombatta, 1990. június 9.

Ez a vers a válásomról és a lelkiismeretről szól. Nem bírtam elfogadni magamban, hogy elhagytam azt az embert, aki ragaszkodott hozzám.

Minden lépésembe

Léptem alatt
a tudat hasogat.
Hasogat minden érzésembe,
minden lépésembe
az önsajnálat,
vagyis a lelkiismeret.

Lélegzeted képe
belép az emlékekbe.
Fáj a közöny az arcodon
– a maszkodon –
Tudom, ez mégsem
a büszkeségem.

A magányt
ma már
nem sírom tükreidbe.
Meglapul csendben
bennem.
Néha ablakot nyitok,
hátha kilebben.

Kopár szemüvegben
sivár a táj,
zaj sincsen már,
elalszom én is,
talán…
Az vagyok én,
amit álmodom!
Úgy vártam
tegnap is a reggelt!

Reggel a napba nézek:
Jó lenne már ott fenn
a hegyen,
a csúcson,
ahol minden
olyan messze van!
Fölötte is repülnék,
ha tudnék,
de még álmom sem volt róla.

Maradnom kell,
te is itt vagy;
Fájsz bennem
– nem csak reggel –
Maradnom kell,
de most már
csak nélküled
lehetek veled.

Budapest, 1992. január 28.

Azért

szeretem
a matematikát,
mert az egyenes
két pont között
megtalálja
a nyílt utat
és nem
köntörfalaz.

Százhalombatta, 1990. június 12.


Neked hoztam...
 
EviaDátum: Vasárnap, 2010-07-25, 09:42 | Üzenet # 2 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 408
Kitüntetések: 15
Helyzet: Offline
Isten-versek

Bár nem volt szándékom az újabb versírás, a lelkesedésem sem volt már olyan mint régen, Istenről szóló gondolataimat le akartam írni. Két vers, amely Istenhez szól. Érdekes, hogy egyetlen nap telt el csupán a két írás között. Pontosan ennyi idő kellett ahhoz, hogy a lázadásomat felválthassa a szeretetbe vetett bizalom. Szerencsére nagyon hamar rájöttem arra, hogy a papok istenétől való elszakadás a saját istenem megtalálását is jelenti egyben.

Mihez kezdjek veled?

Fáj a szemgolyóm,
ha a napba nézek
– az erős fény éget;
határok szabják meg
a fizikai létet;
a szellem
egy test
birtokaként
nem láthat mást,
csak mit önkényed
megszabott;
– tengelyeid
mozdíthatatlanok.

Mihez kezdjek
a végtelennel
– a fennmaradó
értelemmel?
Hová rakjam
el a múltat,
ha nincs zsebem,
és meghalt a kezem?

Egy öntudatlan
húsdarabban
megszűnik a pillanat;
hiába
rágja föld,
híznak a férgek
és növények:
számára nincs
és nem is volt
élet.

Budapest, 1993. augusztus 22.

Vallomás

Nem érdekel,
mit mondanak a papok,
mit jósolnak a csillagok!
Hideg templomokba
nem zárlak;
füstölő tömjénnel
nem várlak;
Nem imádlak
énekelve,
félve, térdepelve;
Lehajtott fejjel
nem járok;
égi jelekre
nem várok!
– Ha létezel,
bennem élsz
és velem együtt
vétkezel.

Ha sírok vagy nevetek;
ha gyűlölök vagy szeretek;
ha hiszek vagy tagadok;
ha bármit érzek
velem érzed.
Nem számít,
mit mondanak a papok,
mit jósolnak a csillagok:
Te már tudod,
hogy melletted maradok.

Budapest, 1993. augusztus 23.


Neked hoztam...
 
IstiDátum: Vasárnap, 2010-07-25, 16:13 | Üzenet # 3 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Barátok
Üzenetek: 59
Kitüntetések: 4
Helyzet: Offline
Szeretett Evia!
Azt hiszem már írtam ezt,de ismét csak azt javaslom,jelentesd meg a verseid! Nem akarom dícsérni,mert nem kell dícsérni! Én csak befalom a verseid és hagyom hogy beépüljenek a sejtjeimbe! Ne köszönd meg mert Te adtad Nekünk az érzéseidet a verseid által! Köszönöm hogy ezt az érzést megosztod velünk! Szép estét kívánok! Isti.
 
EviaDátum: Vasárnap, 2010-08-01, 08:39 | Üzenet # 4 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 408
Kitüntetések: 15
Helyzet: Offline
Anyukámnak szeretettel

Mesélj

Mesélj Anyám, kérlek
egy tiszta világról;
Ki megszúrta ujját:
Csipkerózsikáról!

Arról, ki száz éve
a királyfiban bízik.
S hogy nem vár-e hiába,
csakis rajtad múlik.

Mesélj boldogságról,
de sohase másról!
Mondd azt, hogy célhoz ér
a reménytelen vándor!

Ha majd felnőtt leszek,
és néha úgy érzem:
az élet nem ad semmit,
folyton csak vesz tőlem

mesélj akkor tovább,
és én nyugodt leszek;
akármit is mondasz,
neked mindig hiszek.

Mesélj boldogságról,
de sohase másról!
Hazudd, hogy célhoz ér
a reménytelen vándor!

Százhalombatta, 1990. május 30.

Valamit mondanék

Szürke fényben csillog a hajad,
gondjaidnak súlya hajszálakra tapad.
sosem panaszkodtál, előttem nem sírtál,
csengettyű hangoddal engem vigasztaltál.

Derekadon fehér kötény…
földre szállott dolgos tündér.
Szűk konyhádban készül az ebéd,
előttem ropogós cseresznyék.

Meleg szemmel kutatsz bennem,
látod, én is felnőtt lettem.
– Egyél – mondod – Évikém!
Most csak ez van, váratlanul érkeztél –
Halk szavad most is, és egyre jobban
szívembe dobban.

Hetek óta készülődöm,
válaszolni szeretnék…
de túl merev a nyelv, és túl kevés a tinta,
beszédem oly silány, írásom csak firka.
Így kuporgok melletted, szívemben a nehezék,
zavaromban pirult arccal falom az édes cseresznyét.

Hetek óta készülődöm,
valamit mondani szeretnék…
bár szónokolni tudna ajkam,
érzem, minden nap jobban,
kifejezni mégsem bírnám,
hogy mit jelentesz nekem, Anyám!

Százhalombatta, 1990. június 18.


Neked hoztam...
 
VeronikaDátum: Vasárnap, 2010-08-01, 12:05 | Üzenet # 5 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Barátok
Üzenetek: 11
Kitüntetések: 3
Helyzet: Offline
Boldog,és hálás az az édesanya kit ilyen gyermekkel áldott meg az Ég.
 
EviaDátum: Vasárnap, 2010-08-01, 12:23 | Üzenet # 6 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 408
Kitüntetések: 15
Helyzet: Offline
És az a gyermek, akinek ilyen Édesanyja van!

Neked hoztam...
 
AngelDátum: Szombat, 2010-08-21, 20:40 | Üzenet # 7 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Csoport: Barátok
Üzenetek: 84
Kitüntetések: 4
Helyzet: Offline
Evia Kedves..!

Valami fantasztikusan szépek a verseid...

Köszönöm,hogy olvashattam őket.

Szeretettel : Angel bye


~~ Egy Mosolyt Hoztam..:) ~~ Neked..:) ~~
 
Fórum » Magunkról » Verseink, műveink » Evia versei
Oldal 1 / 11
Keresés:



Chat

 

Copyright Evia © 2016