Madách Imre: Az Ember Tragédiája - Oldal 2 - Fórum - Művészeti és ezoterikus közösség
Evia Üdvözöllek Vendég


A Világ, ahol élünk...

Művészeti és ezoterikus közösségi oldal
Főoldal · Regisztráció · Belépés · Fórum · Neked hoztam
Új hozzászólások · Tagjaink · Fórumszabályzat · Keresés
Oldal 2 / 2«12
Fórum » Művészet » Olvasószoba » Madách Imre: Az Ember Tragédiája
Madách Imre: Az Ember Tragédiája
EviaDátum: Hétfő, 2011-08-01, 00:17 | Üzenet # 1 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Lap tetejére

Madách Imre: Az Ember Tragédiája

Az ember a tudás fájáról szakított almába harap, és ezzel vállára veszi a tudatos lét és a szabad akarat terhét. A küzdelmes úton vezeti végig Lucifer, a szabadság "bukott" angyala.

Forrás: http://mek.oszk.hu/00800/00875/html/index.htm

A mű 1969-es televíziós változata megnézhető itt:
Az Ember Tragédiája


Tartalom:
1. szín 2. szín 3. szín 4. szín 5. szín 6. szín 7. szín 8. szín 9. szín 10. szín 11. szín 12. szín 13. szín 14. szín 15. szín


Neked hoztam...
 
EviaDátum: Hétfő, 2011-08-01, 01:31 | Üzenet # 16 · Megosztás: Megosztás a Facebookon
Lap tetejére

TIZENÖTÖDIK SZÍN

A nézőhely átváltozik a harmadik szín pálmafás vidékévé. Ádám ismét mint ifjú, még álomittasan kilép a kunyhóból, s álmélkodva körülnéz. Éva bent szunnyad. Lucifer a középen áll. Ragyogó nap

Ádám

Rettentő képek, oh, hová levétek?
Körültem minden úgy él, úgy mosolyg,
Mint elhagyám, míg szívem megtörött.

Lucifer

Hiú ember! Hát azt kivánod-é,
Hogy a természet rendje felbomoljon,
Új üstökös ragyogjon éjeden,
Remegjen a föld, egy féreg ha elvesz? -

Ádám

Álmodtam-é csak, vagy most álmodom,
És átalán, több-é, mint álom, a lét,
Egy percre, mely a holt anyagra száll,
Hogy azzal együtt végkép szétbomoljon?
Miért, miért e percnyi öntudat,
Hogy lássuk a nemlét borzalmait? -

Lucifer

Siránkozol? - Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös betűit
Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik
Miattuk az erős, azt nézve csak,
Hogy állhatand meg még alattuk is.
Ily végzet áll a történet felett,
Te eszköz vagy csak, melyet hajt előre. -

Ádám

Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem azt nagyon magamnak.
Lemondtam érte a paradicsomról,
Sokat tanultam álomképeimből.
Kiábrándultam sokból, s most csupán
Tőlem függ, útam másképpen vezetni.

Lucifer

Ha a felejtés és örök remény
Nem volna a végzetnek frígyese,
Hogy, míg amaz hegeszti a sebet,
Ez szőnyeget von a mélység fölé,
S biztatva mondja: száz merész beléhullt,
Te léssz a boldog, aki átugorja. -
De látál, úgy-e, mint tudós, egyéb
Sok furcsaság közt oly bélférget is,
Mely vércsében s macskában bír csak élni,
S kifejlődése első korszakát
Mégiscsak az egérben töltheti.
Sem egy, sem más egér nincsen kitűzve
Érezni macska-, vércsekörmöket,
S mely óvatos, ki is kerülheti,
Mint agg múlván ki házias körében.
De rendítetlen törvény őrködik,
Hogy annyi jusson mégis ellenének,
Amennyi kell, hogy ezredek után
Még a puhány is éljen a világon. -
Az ember sincs egyénileg lekötve,
De az egész nem hordja láncait;
A lelkesűlés, mint ár, elragad,
Ma egy tárgyért, holnap másért megint.
A máglyának meglesznek martaléki,
S meglesznek, akik gúnyolódni fognak. -
S ki lajstromozza majd a számokat,
Következetes voltán bámuland
A sorsnak, mely házasságot, halált,
Bűnt és erényt arányosan vezet,
Hitet, őrűlést és öngyilkolást. -

Ádám

Megállj! Mi eszme villant meg fejemben -
Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: Eddig élj:
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.
Nem egymagam vagyok még e világon?
Előttem e szirt, és alatta mély:
Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt mondom: vége a komédiának. -

Ádám a szirt felé halad. Éva kilép az ajtón

Lucifer

Ah vége, vége: mily badar beszéd!
Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?
Ezért láttál-e néhány ezredévet? -

Éva

Ádám, miért lopóztál tőlem úgy el,
Utolsó csókod oly hideg vala,
S gond vagy harag van most is arcodon.
Úgy félek tőled...

Ádám továbbhaladva

Mért is jársz utánam,
Mit leskelődöl lépteim után?
A férfiúnak, e világ urának,
Más dolga is van, mint hiú enyelgés.
Nő azt nem érti, s nyűgül van csupán.
Ellágyulva
Mért nem szunnyadtál még csak egy kicsinyt:
Nehezebb lesz most már az áldozat,
Mit jövőnek hozni tartozom. -

Éva

Ha meghallgatsz, még könnyebb lesz talán,
Mert ami eddig kétséges vala,
Most biztosítva áll már: a jövő. -

Ádám

Hogyan? - - -

Éva

Tudom, fel fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jöjj hát közelebb:
Anyának érzem, oh Ádám, magam.

Ádám térdre esve

Uram, legyőztél. Ím porban vagyok;
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.

Lucifer

Féreg! Feledted-é nagyságodat,
Melyet nekem köszönhetsz? -

Ádám

Hagyd el azt!
Hiú káprázat volt: ez nyúgalom!

Lucifer

S te dőre asszony, mondd, mit kérkedel?
Fiad Édenben is bűnnel fogamzott,
Az hoz földedre minden bűnt s nyomort.

Éva

Ha úgy akarja Isten, majd fogamzik
Más a nyomorban, aki eltörűli,
Testvériséget hozván a világra. -

Lucifer

Fellázadsz-é, rabszolga, ellenem?
Fel a porból, állat.

Ádám felé rúg. Az ég megnyílik: az Úr dicsőülten, angyaloktól környezve, megjelen

Az Úr

A porba, szellem!
Előttem nincsen nagyság.

Lucifer görnyedezve

Átok, átok!

Az Úr

Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,
Midőn látod, kegyembe veszlek újra.

Lucifer félre

Mint látom, itt családi jelenet
Fejlődik, szép talán az érzelemnek,
De értelmemnek végtelen unalmas.
Legjobb elsompolyognom.
Indul

Az Úr

Lucifer!
Szavam van hozzád is, maradj tehát.
Te meg, fiam, beszéld el, hogy mi bánt úgy. -

Ádám

Uram! Rettentő látások gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök a való.
Oh, mondd, oh mondd, minő sors vár reám:
E szűk határu lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem szürődik,
Mint bor, hogy végre, amidőn kitisztúlt,
A földre öntsd, és béigya porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körből, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkű tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. -

Az Úr

Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtől.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idő vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt
Hogy a múló perc élvéről lemondj?
Míg most, jövőd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény. -

Lucifer kacagva

Valóban, melyre lépsz, dicső a pálya,
Nagyság s erény leszen tehát vezéred,
E két szó, mely csak úgy bír testesűlni,
Ha babona, előitélet és
Tudatlanság álland mellette őrt. -
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy. -

Ádám

Ne gúnyolj, oh, Lucifer, csak ne gúnyolj:
Láttam tudásod tiszta alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -
De, oh Uram! Ki fog feltartani,
Hogy megmaradjak a helyes uton?
Elvontad tőlem a vezérkezet,
Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém.

Az Úr

Karod erős - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenűl, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabbb,
Meghallja azt, és szíverén keresztül
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhődésed végtelen leend,
Szünetlen látva, hogy, mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csírája lesz. -

Angyalok kara

Szabadon bün és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célúl,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja. -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorúlna
Mint végzése eszközére:
Sőt, te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -

Éva

Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

Ádám

Gyanítom én is, és fogom követni.
Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni! -

Az Úr

Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

Vége



Neked hoztam...
 
Fórum » Művészet » Olvasószoba » Madách Imre: Az Ember Tragédiája
Oldal 2 / 2«12
Keresés:



Chat

 

Copyright Evia © 2016