Ha változtatni szeretnénk az életünkön, egészségesek, gazdagok és boldogok szeretnénk lenni, először önmagunkba kell tekintenünk: mi akadályoz bennünket céljaink elérésében? Ha ezt nem tesszük, felesleges belekezdeni az agykontroll - vagy bármilyen más módszer - elsajátításába. A belső énünket nem meggyőzni kell valamiről, hanem meghallgatni a szavát...
Egy idős cseroki indián az életről mesélt az unokájának…
"Küzdelem zajlik a bensőmben, " mondta a fiúnak. "Rettentő harc ez, két oroszlán vívja egymással. Az egyik gonosz -- ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is. Az unoka elgondolkozott egy percre majd megkérdezte a nagyapját, "Melyik oroszlán fog győzni? "Amelyiket táplálod. " - válaszolta az idős indián.
Egyszer egy fiatal szamuráj felkeresett egy zen szerzetest. Tisztelettel köszöntötte és elmondta, hogy azért jött, hogy megkérje a szerzetest, mondja el neki mi a menny és mi a pokol. - Te akarod tudni mi a menny és a pokol? Te aki a saját ruháját sem tudja felvenni normálisan, te, aki a saját kardját sem tudja tisztán tartani? Koszos és mocskos vagy. Így mersz elém állni? Szégyellhetnéd magad. A szamuráj arca elvörösödött a méregtől, a szemében a gyűlölet lángja lobogott, a teste remegett az idegességtől. Egész lényét elöntötte a düh, a gyűlölet, a harag. Előrántotta a kardját, hogy leszúrja a szerzetest. Ekkor a szerzetes megszólalt: - Ez a pokol A szamuráj hirtelen elengedte a kardját. Gondolatok kavarogtak a fejében. Elszégyellte magát, mert megértette a szerzetes szavait, aki még az életét is kockára tette a tanításával. A hála és a meghatottság könnyei csorogtak végig az arcán. - Ez pedig a menny - mondta a szerzetes.
Fedezd fel, hogy hová sodródik felhőd; fedezd fel, de ne szólj bele. Engedj magadnak szabad utat. Akármerre sodor a szél - az a jó irány. Minden visszatér oda, ahonnan elindult. Ne harcolj, menj a széllel. Ne tégy gátat a folyód elé - ugorj bele. A tánc gyönyörű, olvadj bele egész lényeddel, ne maradjon ki semmi, ez a lényeg. Ne utasíts el semmit, mert különben sosem jössz rá, hogy ki vagy. Fogadj el mindent - ez az igazi ima. Osho
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján. A napok és hetek teltek . Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: ...az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem. Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.
Két barát ment a sivatagban. Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, anélkül hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"
Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták,hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldokolni kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"
A barát, aki lekevert egyet, majd megmentette őt, megkérdezte: - Mikor megütöttelek, homokba írtad, ezt meg kőbe vésted. Miért? A másik azt válaszolta: - Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, azt véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el.
(Katalin tollából)
Megjegyzés: Azért ha a barátunknak legközelebb pofonra lendül a keze, nem árt félreugrani...
"Az igaz élet azt jelenti: lerázzuk magunkról a mások által ránk kényszerített hazugságokat. Csupaszon, természetesen, meztelenül az ember az, ami. Semmivé sem kell válnod, csak lenned kell. A hazugságból sosem lesz igazság, a személyiségből sosem lesz lélek. A lényegtelen sosem lesz lényeges. A lényegtelen mindig lényegtelen lesz, a lényeges pedig mindig lényeges marad - a körtéből sosem lesz alma. És ha az igazságért küzdeni akarsz, akkor abból csak még nagyobb zűrzavar lesz. Az igazságot nem kivívni kell. Nem is lehet kivívni, mert már most is az az igazság. Csak a hazugságot kell leráznod róla." (Osho)
"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik. A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá." (Osho)
Mindennap meghal egy kicsit az, aki a szokás rabjává válik, mindennap ugyanazt az útvonalat követve, aki nem változtatja meg létezését, aki nem kockáztatja meg azt, hogy valami újat építsen, aki nem beszél nem áll szóba olyan emberekkel, akiket nem ismer.
Mindennap meghal egy kicsit az, aki gurut csinál a televízióból.
Mindennap meghal egy kicsit, aki kerüli a szenvedélyt, aki a fehéren a feketét választja és a pontot az I betűn, egy emóció örvény helyett, mely csillogásra készteti a szemet, mosolyra változtatja a sóhajt és felszabadítja a szív érzelmeit.
Mindennap meghal egy kicsit az, aki nem megy el helyéről, akkor amikor boldogtalan, aki nem kockáztatja meg a bizonytalant a biztos helyett álmai beteljesítéséért, aki életében legalább egyszer, nem teszi lehetővé magának azt, hogy ne hallgasson a "felelős" tanácsokra.
Mindennap meghal egy kicsit az, aki nem utazik, aki nem olvas, aki nem hallgat zenét, aki nem keresi a benne lévő adottságot és tehetséget.
Mindennap meghal egy kicsit az, aki tönkreteszi a szerelmét, aki nem hagyja, hogy segítsenek neki.
Meghal egy kicsit az, aki önsajnálattal tölti a napjait és utálja a nem szűnő esőt.
Meghal egy kicsit az, aki elhagyja tervét, mielőtt hozzá kezdett volna, aki nem kérdez, mert fél, hogy nevetségessé válik és aki nem válaszol, bár ismeri a kérdést.
Kerüljük a halált, emlékezve mindig arra, hogy élőnek lenni többet jelent az egyszerű légzésnél. Csupán az okos türelem késztet a fenséges boldogság meghódítására.
"Az, hogy befejezetlenül jövünk a világra, mindannyiunknak félelmetes lehetőséget biztosít. Hatalmunkban áll fejleszteni tudásunkat, tetterőnket és kitartásunkat. Magunk tökéletesíthetjük hitünket, cselekedeteinket, lendületünket, egész személyiségünket. Igen, Mi fejezhetjük be életünk legfőbb művét: önmagunkat." (Az Agykontroll fórumán láttam, ismeretlen szerző)
Evia 
Kedvenc idézeteket, bölcs gondolatokat, tanulságos
történeteket
oszthatunk meg egymással ebben a
beszélgetésben.
Chat 
