Beszélnek itt össze-vissza ébredésről. Kezdünk rájönni, hogy csupa hazugság és ámítás vesz körbe minket. Most akkor mi az ébredés? Rájövünk arra, hogy a politikusok és a vallási vezetőink hazudnak nekünk? Ez nem az ébredés, ez csak a "valami nem stimmel a tradícióinkban" állapot.
Minden csupa zűrzavar. Arra már rájöttünk, hogy a vakhit meggyilkolja a gondolkodási képességünket és nagyon erős gátat vet a fejlődésünknek. A vakhit eleinte nagyon kellemes érzés, teljesen eláraszt, megnyugtat és ami a legjobb benne, leveszi a vállunkról a szabad akarat terhét, azaz a döntés felelősségét. De szerencsére az ember olyan fajta teremtmény, aki az álmaiból fel akar ébredni és tudatossá akar válni. A vakhitet átveszi a "kétkedő hit", ami megmozdulás ugyan, de még nem haladás. Akik kétkedő hitben élnek, azok az igazságot keresik, ugyanakkor nem akarnak a jól kitaposott útról a teljesen ismeretlenbe lépni. És tulajdonképpen itt, ezen a ponton van az igazi probléma. Bár vannak kiugró példáink, a legtöbb esetben ilyenkor az ember csak úgy csinál, mintha egy másik útra térne át. Egy kicsit arrébb megy, már nem az úton halad, de azért a közelében marad, nehogy eltévedjen. És igen, pontosan itt a gond. Mert ő már biztos abban, hogy új utat tapos magának, de ez csak félig igaz. Nem új utat tapos, hanem kiszélesíti a régit. Most már ez is meg az is belefér, ha belepasszírozzuk. Az út maga a tradíció. Ez azt jelenti, hogy megszoktuk már, ez a hagyomány, mások is így csinálják, nekik működött (egyáltalán mit jelent az, hogy működött?)... Tudjuk, hogy akik az utat készítették számunkra, azok hatalomvágyból vagy ostobaságból hazudtak nekünk. Néha persze elszórva azért mindig ott volt valami igaz is a sok hazug között, de a fene se talál már rá ebben a nagy rendetlenségben.
Az egészséges szkepticizmus jó dolog. Szerencsére a tudomány is csak azt fogadja el, amit tud bizonyítani. Sajnos azonban a magukat szkeptikusoknak tartó emberek többsége félrecsúszott a gondolkodásában, mert csak és kizárólag az anyagban hisz, és csak a tudományos tradíciókat képes elfogadni. Nos ez lehet sok minden, csak nem szkepticizmus.
Az igazság szubjektív vagy objektív? Régebben erre a kérdésre azonnal rávágtam volna én is, hogy objektív, de hozzátettem volna még illemtudóan, hogy tiszteletben kell tartani mások hitét akkor is, ha az eltér a sajátunktól. (Ez utóbbit senki sem gondolja komolyan, mert ha tudom, hogy 1+1=2, mit tiszteljek azon az ostoba válaszon, hogy 3?) Az objektív igazságot feltételezzük, de innen bentről sosem fogjuk azt látni, amit kintről láthatnánk. Milyen színű az ég? Kék? És éjszaka milyen színe van? Fekete? Vagy éjszaka nincs is színe? Saját tapasztalásom szerint az ég nappal kék, éjszaka pedig fekete. Ez az én szubjektív tapasztalásom, amelyet az agyam állított elő abból a képből, amelyet a szemem küldött neki. Ha tovább boncolgatjuk a dolgot, kiderül, hogy maga a kérdés értelmetlen. A "szín" csak akkor létezik, ha van valaki, aki megtapasztalja. Például én. De mitől lenne ez objektív igazság, hisz ki se látok a saját szubjektumomból?
Most, hogy már ennyit okoskodtam, de még mindig semmit nem mondtam arról, hogy vajon melyik út visz ki minket az erdőből, szerintem itt az ideje, hogy végre belevágjunk és legalább elméletben gondoljuk végig, mit is kellene tenni ahhoz, hogy tovább léphessünk. Tegyük félre a részigazságokat és kezdjünk egy teljesen üres lappal.
Az "objektív igazság" csak egy üres kifejezés. Nem létezik. Tapasztalatok vannak, pontosabban megtapasztalások, és ezek alapján próbálunk felépíteni egy mindenki számára elfogadható valóságképet. Ez a valóságkép sok kis szubjektív megtapasztalás. Ebben az irdatlan nagy szubjektív világban azért mégis kellene találni valamilyen pontot, ami segít közös nevezőre jutnunk. Ne objektív igazságot keressünk, mert akkor végül a semmibe futnánk bele (a valóságos semmibe), de ott csak zombiként üldögélhetnénk. Inkább keressük meg a létünk eredőjét. Mi a lét? A lét az a lét. Önmagával fogalmaztam meg a kérdésre a választ. Ennél igazabban nem lehet erre válaszolni. A létben pedig a valóságot a tudat tapasztalása határozza meg. Én vagyok. Legyen akkor ez az eredője az egyenletünknek, már csak azért is, mert ez az ÉN-tudat maga. Én vagyok.
Tapasztalok, tehát vagyok. A tapasztalataimat elraktározom és megpróbálok belőlük logikai rendszereket létrehozni. Lehetne vitatkozni azon, hogy mi az öntudat. Descartes azt mondja: "Gondolkodom, tehát vagyok", egy macska azt mondja: "Tapasztalok, tehát valami van". Vajon van a macskának öntudata? Nem tudom, nem vagyok macska. Van ugyan egy macskám, de ő képtelen erre a kérdésre válaszolni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tudja, hogy ő létezik. Kanyarodjunk azonban vissza a gondolkodó emberhez, aki tapasztal és észrevesz matematikai-logikai összefüggéseket. Jelenleg úgy tapasztaljuk, hogy a matematika az Univerzum tőlünk függetlenül létező rendszere. Az objektív szóval most is óvatos vagyok, mert nem tudhatom, hogy más Univerzumban vajon mihez kezdhetnénk a saját matematikánkkal.
Emlékszem gyerekkorom végtelennek tűnő fizika óráira. A lejtőn csúszik valami. A gravitáció lefelé húzza, a súrlódás meg visszatartja. Ha szerencsénk van és a tanárunkat jó kedvében találjuk, akkor az erős széllel nem kell számolnunk. A kérdés, hogy mennyi idő múlva ér le az a valami a lejtő aljára. Ahhoz, hogy ezt kiszámoljuk, elődeink tapasztalásait kell felhasználnunk. Tételezzük fel, hogy ezeket a tapasztalásokat pontosan ismerjük, és mert kétkedők vagyunk, saját logikai levezetéseink és kísérleti eredményeink is bizonyítják, hogy a megoldóképlet helyes. A képletet behelyettesíthetjük ebbe az iskolai feladatba és pontos eredményt kapunk. A fizikai világunkban zajló fizikai eseményeknek megvannak a matematikai képletei. Ha ezeket a képleteket megtaláljuk, megoldhatjuk az egyenleteket. A képletet nem mi találjuk ki. Az a képlet mindig is megvolt. Mi csak felfedeztük, hogy van.
Az üres lapra felírhatom: Én létezem. Folyamatosan tapasztalok valamit, amiről úgy érzem, rajtam kívüli, de az érzés csalóka. Még szerencse, hogy vannak álmaim, így nem fogom könnyelműen kijelenteni, hogy a tapasztalásaim kívülről jönnek. Egyelőre nem tudom, honnan jönnek, de léteznek, az biztos. És léteznek a matematikai képletek, amelyekkel a fizikai világban egész jól elboldogulunk. Akkor is, ha a fizikai világ illúzió és akkor is, ha nem. Van még a létezésben egy nagyon sarkalatos pont, de ehhez nem tudunk semmilyen matematikai képletet hozzácsatolni. Az érzés. David Icke szerint csak kétféle érzés létezik: a szeretet és a félelem. A gyűlölet és a harag a félelem eltorzult fajtái. Amikor a tudatunk magasabb szintre kerül, akkor a félelem és vele az összes negatív érzésünk eltűnik. Ez egyfajta ébredés, amikor rádöbbenünk, hogy az egó csak egy ruha rajtunk, amit bármikor levethetünk. Egó nélkül megtapasztaljuk az egységet másokkal. Ebben az egységben már értelmetlen minden negatív érzelem. Itt teljesen mindegy, hogy hány diplomám van és mennyi vagyont gyűjtöttem össze. Mindegy, hogy melyik országban születtem és milyen a bőröm színe. És mindegy az is, hogy ki mikor mivel sértett meg engem. Nem akarok előre szaladni, de annyit még fontosnak tartok itt megjegyezni, hogy a félelmeinket mi magunk teremtjük meg. A mai kor embere leginkább félelmet teremt, ezért van ennyi szörnyű dolog ebben a világban. Sajnos jelenleg a félelem a legerősebb teremtési eszközünk. Pedig mennyi mindent tudnánk még teremteni, ha hinnénk benne...
A létezést nem anyagi síkon kell értelmezni. Elég jól be vagyunk bugyolálva a saját egónkba, úgyhogy ezt a kijelentést tényleg nem egyszerű dolog felfogni. Sajnos a rugalmasságunkból nagyon sokat veszítettünk akkor, amikor túlzottan beleéltük magunkat abba a szerepbe, amit ezen a bolygón jelenleg játszunk.
Sok csodát látunk ebben az Univerzumban. Arra gondoltam, felsorolok néhány példát, de ez lehetetlen, mert egyszerűen minden csoda, ami van. Az álom zseniális felfedezés... Akkor is zseniális, ha nem hiszel a Teremtőben. Az álom nagyon sokat segít az Ember fejlődésében, karöltve a magasabb énünkkel rengeteg hasznos tanáccsal lát el bennünket. Ezek a tanácsok azonban legtöbb esetben hiábavalóak, mert csak az tudja megérteni, aki készen áll a válaszok befogadására. Kódolt üzenetek azonban ettől függetlenül folyamatosan érkeznek az álmainkban. Erről is lehetne nagyon sokat beszélgetni. Az biztos, hogy az álomfejtő könyvek nem fejtik meg az álmokat. Inkább fordítva képzeljétek el: az álom felhasználja a való élet ismert szimbólumait, többek között az álomfejtő könyvekét is a kódoláshoz. Még írhatnék arról is, hogy miért kell az álmot kódolni, de ezzel már nagyon eltérnénk a tárgyunktól. Az álom tehát egy csodás dolog. Bár sokat foglalkoztam álmokkal, megtapasztaltam a tudatos álmodást is, csak néhány éve jöttem rá az álmodás fő mondanivalójára. Minden nap felébredünk. Minden napunk első tapasztalata az, hogy létezik ébredés még akkor is, ha az álmunkat valóságnak hittük. Minden ember kivétel nélkül szokott aludni. Reggel azzal a tapasztalattal kezded a napodat, hogy tudod, álmodtál és felébredtél. Álmodban (ha csak nem tudatos álmod volt, de az más téma) azt hiszed, hogy az a valóság. Vagy nem hiszed azt, mert eszedbe sem jut megkérdőjelezni. Történnek események, látsz tárgyakat magad körül, meg is érinted őket. Ébredés után azonban amint magadra eszmélsz, máris világossá válik előtted, hogy az egy álom volt. Nem valóság. Az az asztal, ami előtt álmodban ültél, nem is létezik a világnak ebben a valóságában. Látod, hogy becsapott a tudatod: még csak nem is a fizikai szemeddel láttad azt az asztalt, hanem valami egészen mással, de mégis biztos voltál abban, hogy a fizikai szemed lát. A fizikai szemed csukva volt akkor, amikor álmodtál. Képzeld csak el, ha álmodban valaki azt mondaná neked, hogy helló, ez nem a valóság, higgy nekem! Mit válaszolnál? Valószínűleg ugyanazt, mint most, ébrenlétben. Még csak végig sem hallgatnád. Aztán reggel amikor felébredsz, egy jót mosolyogsz az egészen.
És akkor mit jelent ez a sok katyvasz, amit itt leírtam? Nem létezik a világ, ami körülvesz minket? Akkor mi létezik, és honnan tudjuk, hogy létezik? Nos, amint korábban említettem, az egyetlen dolog, amit biztosra vehetsz, az a saját létezésed és a saját logikai és érzelmi megtapasztalásaid. A valóságodat építheted erre. A saját valóságodat, nem az enyémet! A kvantumfizika a 20. század közepén rájött, hogy az elemi részecskék viselkedése a megfigyelőtől függ. (Kétrés kísérlet) Ez a felfedezés aztán lavinaként zúdította a fizikusokra az új problémákat. Kiderült, hogy a világunkról szinte semmit nem tudunk. A tudósok egy totális paradigmaváltásra kényszerültek. Nekünk is váltanunk kellene. Nincs objektív igazság. A Minden belénk van zárva és mi a Mindenbe. Ez is kvantumfizika. Ugyanakkor ez a valódi ébredés. Rájönni arra, hogy mi vagyunk az Univerzum. Mi vagyunk a létezés maga. Mindannyian egy egységben. Mindegy, hogy milyen holografikus vagy valóságmodellben képzeljük el magunkat. Ez azt jelenti, hogy a világ éppen olyan, amilyennek mi megteremtjük.
|
Evia 
Chat 
