A Világ, ahol élünk...

A tudományos parapszichológiai (pszi-) jelenségek alapvetően két fő csoportba sorolhatók: ESP (érzékszerveken túli észlelet) és PK (pszichokinézis), illetve közvetetten idetartozhat a HKÉ (halálközeli élmény).

A pszi-jelenségek általános definíciója: élőlény és környezete közötti olyan kölcsönhatások, amelyeket nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek.

1. ESP-jelenségek

Az ESP (Extra-Sensory Perception) mozaikszó jelentése érzékszerveken túli észlelés. Olyan jelenségeket sorolnak ebbe a kategóriába, amelyeknél valamilyen érzékelés – pontosabban információszerzés – történik, de nem ismerjük az érzékelés módját, csupán kizárni tudjuk az általunk ismert fizikai érzékszervek közreműködését az érzékelés folyamatából.

Az ide tartozó jelenségek a következők:

a) Telepátia (gondolatátvitel): Olyan élőlény és élőlény (tudat és tudat) közötti információkapcsolat, melyet nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek.

Adott két személy, „A” és „B”. Az „A” személy képes beszámolni olyan csakis a „B” személy által ismert információkról, amelyekről semmilyen más módon nem szerezhetett tudomást. Ilyen lehet például, hogy „B” személy épp most hol tartózkodik, mit lát, mire gondol, mit érez, tehát itt alapvetően a tudattartalom észleléséről van szó.

b) Clairvoyance (távérzékelés): Az élőlénynek (tudatnak) a tárgyi környezetről, annak eseményeiről és állapotairól történő információszerzése az ismert fizikai hordozók közvetítése nélkül.

(A „clairvoyance” szó tisztánlátást jelent, de a magyar fordításokban nem ez a használatos, mivel könnyen összetéveszthető a természetgyógyászatból ismert azonos nevű, ám némileg más jelentésű fogalommal. Helyette a „távérzékelés” kifejezést használjuk. A „távolság” itt érzékszervi szeparáltságot jelent.)

A jelenség hasonló az előzőhöz, de itt a „B” személy nem létezik, viszont az „A” személy egy elrejtett vagy gépileg kiválasztott tárgyról így is képes információt szerezni. Ebben az esetben nem történt, nem történhetett gondolatátvitel, mivel csak egy személy szerepelt a kísérletben.

Az „A” személy itt olyan információt szerzett a tárgyi környezetről, amelyet máshonnan nem szerezhetett meg. Azokkal a fenntartásokkal szemben, hogy például az azonosításkor megnevezett tárgyat prekognizálhatta az alany (lásd a következőket), a csak sorozatban végzett és csak statisztikailag értékelt kísérletekre hivatkozhatunk.

c) Prekogníció (jövőérzékelés): Az élőlény (tudat) azon képessége, amely olyan jövőbeni állapotokat, eseményeket észlel, amelyek a jelen állapotából logikailag kikövetkeztethetetlenek.

Előfordul, hogy előre megérzünk vagy megálmodunk olyan eseményeket, amelyek majd a jövőben fognak bekövetkezni. Ez önmagában még nem tekinthető prekogníciónak, csak abban az esetben az, ha az érzékelés időpontjában nem állt a rendelkezésünkre semmi olyan információ, amelyből az adott esemény kikövetkeztethető lenne.

– A jövő egy lehetséges változatát.

A jövő nincs úgymond „bedrótozva”. Döntéseinkkel, tetteinkkel állandóan választunk, s így alakítjuk sorsunkat.

Az ESP-jelenségekre általánosan jellemző, hogy jobban tudatosulnak ellazult állapotban, amikor a tudat az álom és ébrenlét határán mozog.

Az életben gyakran annyira összetetten fordulnak elő a fenti jelenségek, hogy nehéz őket egymástól elkülöníteni, megkülönböztetni. Igazából a tudat érzékelése számára teljesen mindegy, hogy a parapszichológia mely kategóriába sorolja az adott esetet, a jelenség mindettől független. Ezért valószínűsíthető, hogy mindhárom jelenség azonos mechanizmus alapján működik, voltaképpen az elvárás és az észlelet korrelációjára redukálhatóan.

Egy-egy kísérlet során előfordulhat, hogy egy adott személy a különböző jelenségeket másképp tudja produkálni. Ez visszavezethető a kísérletező személy aktuális tudatállapotára, lelki érintettségére, hozzáállására, belső hit-, illetve elvárásrendszerére.

2. PK-jelenségek

Léteznek olyan parajelenségek, amelyek nem észlelés, hanem hatás típusúak, ezeket pszichokinetikus (PK-) jelenségeknek nevezzük. A pszichokinézis az élőlénynek (tudatnak) a környezetre ható olyan képessége, amelyet nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek.

A PK-jelenségek az alábbi módon csoportosíthatók:

a) MakroPK: Olyan tudati hatás, amely az ismert fizikai hordozók közreműködése nélkül változásokat hoz létre a nyugvó anyagi környezetben.

Ide tartoznak például a tárgymozgatásos, valamint kanálhajlításos esetek. Ezen jelenségekre jellemző, hogy a kísérleti személy tudata hoz létre változásokat a tőle látszólag független anyagi környezetben úgy, hogy eközben nem működik semmilyen ismert fizikai hatás.

Létezik a jelenségnek egy másik változata is, ez az RSPK (Recurrent Spontaneous MakroPK), amit másképpen poltergeistnek vagy „kopogó szellemnek” is neveznek. Itt egy úgynevezett fókuszszemély köré (általában ez egy pubertáskorú, lelkileg terhelt gyermek) csoportosulnak a különböző bizarr makroPK- jelenségek. Különböző hangok hallhatóak, noha láthatóan senki és semmi nem kelthetett hanghatást, tárgyak mozognak, olykor nagy tárgyak is (pl. bútorok), vagy más tárgyak eltűnnek, majd máshol megjelennek (teleportáció).

A fókuszszemély általában nincs tudatában annak, hogy ő idézné elő a jelenségeket. A probléma megoldásának ilyenkor egyetlen módja ismert: a fókuszszemély lelki gondjának megoldásával megszűnnek a nyomasztó jelenségek.

(A poltergeist – bár eléggé szokatlan jelenség – mégsem tartalmaz olyan történéseket, amelyeket hollywoodi filmrendezők hasonló című, népszerű filmjeikben megalkottak.)

b) MikroPK: A tudatnak azon képessége, melynél a tudati elvárások a véletlen folyamatokra hatnak.

Az ember lelkiállapota, belső elvárásrendszere az idevonatkozó megfigyelések alapján a pszi-n keresztül nemcsak a döntéseit befolyásolja, hanem a környezetében lezajló véletlen folyamatokat is.

Jó példa erre Tibike és Hugica esete. Tibike az az életvidám kisfiú, aki a társasjátékban jóval gyakrabban dob hatost, mint az várható lenne, Hugica pedig az a lelki nehézségekkel küszködő kislány, aki csak igen kevésszer – a várható véletlennél is kevesebbszer – képes hatost dobni.

Normál esetben, amikor csupán a véletlen hatásával kell számolnunk, 300 dobásból kb. 50-szer jönne ki a hatos. (Természetesen a véletlen szórása miatt ez nem mindig pont 50, de ez a szórásérték a matematikai statisztika eszközeivel meghatározható.)

Tibike elvárásrendszere úgy befolyásolja a dobásokat, hogy nála 300 dobás esetén 50-nél jóval többször jön ki a hatos, míg Hugica – a lelki görcsei miatt – 50-nél jóval kevesebbszer tud csak hatost dobni.

Tibike és Hugica szélsőséges példák, mert a valóságban mindannyiunk lelkében létezik Tibike is meg Hugica is. A gond az, hogy általában nem vagyunk tudatában annak, hogy mikor melyikük kerül előtérbe saját elvárásrendszerünkben. Pedig életünk minden pillanatában zajlanak körülöttünk véletlen folyamatok, amelyek sokszor meghatározó jelentőségűek sorsunk alakulása szempontjából.

Meg kell még említenünk két másik PK-jelenséget.

BioPK: A tudatnak a biológiai rendszerekre, folyamatokra gyakorolt olyan hatása, amelyet nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek.

Ebbe a csoportba sorolhatunk néhány – a természetgyógyászatból ismert – gyógyító módszert, pl. a távgyógyítást, esetleg olykor a „bioenergiának” tulajdonított hatásokat is.

Egy másik jelenség a Retrográd PK, amely legalább annyira felborítja a fizikai világképünket, mint a prekogníció jelensége.Itt az történik, hogy egy véletlen folyamatot megfigyelés és kitűzött elvárás nélkül rögzítünk, mégpedig olyan formában, amit utólag semmiképp sem befolyásolhatunk (pl. lyukszalag). Az így rögzített eredményeket egy későbbi időpontban elővesszük, és előzetes megfigyelés nélkül „visszajátsszuk”, de ekkor egy kísérleti személy befolyásolja a korábban rögzített folyamatot. Ez a személy természetesen nem tudja, hogy a kísérlet nem a jelenben zajlik.

A tapasztalat az, hogy ebben az esetben is pontosan ugyanúgy lehet befolyásolni a már kialakult, de még észleletlen véletlen folyamatot, mint amikor a folyamat és a befolyásoló hatás egy időben zajlott.

3. A halálközeli élmények

Bizonyára mindnyájan hallottunk már olyan esetekről, amikor egy a klinikai halálból visszatért ember különös tapasztalatokról számol be. Raymond A. Moody 1975-ben megjelent „Élet az élet után” című könyve számos ilyen esetleírást tartalmaz. Moody megfigyelései szerint ezek a beszámolók azonos alapelemeket tartalmaznak.

Ezek a következők: a halál beálltát megállapító ember kijelentésének hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott rokonokkal, áthaladás egy sötét alagúton, találkozás egy fénylénnyel, az életút áttekintése, annak érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezhetőségének nehézsége.

A beszámolók arra utalnak, hogy a fenti elemek nem egyértelműen egymás után, hanem egyszerre tapasztalhatóak. Ebben az állapotban egyfajta „panorámatudat” jön létre. Az életfilm sem csupán az élet eseményeit tartalmazza, hanem életünkben történt döntéseink, tetteink következményeit is, az okokat s az okozatokat.

A klinikai halál állapotát megélt emberek körülbelül harmada él át halálközeli élményt – lehetséges persze, hogy csak ennyien képesek felidézni –, és a fenti elemek csak ritkán jelentkeznek együttesen, illetve általában kiegészülnek egyéni jellemzőkkel.

Napjainkban gyorsan fejlődnek a halálközeli élmények kialakulását magyarázó elméletek is. Ezek négy csoportba sorolhatók. Vannak természettudományos, pszichológiai, természetfölötti és kombinált magyarázatok. A természettudományos elméletek a jelenség élettani alapjait tárják fel, a pszichológiai hipotézisek elsősorban a halálközeli élmények tartalmi elemeinek értelmezésében segíthetnek, míg a természetfölötti magyarázatok a jelenség spirituális vonatkozásaira mutatnak rá. A kombinált magyarázatok a halálközeli élmények sokoldalú megközelítésének fontosságát hangsúlyozzák.

(Paulinyi Tamás és dr. Pilling János idevonatkozó jegyzetei alapján – forrás: www.paralabor.hu)