A Világ, ahol élünk...

A VALÓDI PROBLÉMA MINDIG EGYÉNI

Osho, mit nevezünk problémának?

Például ezt a kérdést. Ez olyan, mintha valaki azt kérdezné „Mit nevezünk vörösségnek?", vagy „Mi az hogy vörös?" Vannak vörös virágok, vannak vörös őszi levelek, este vörösen izzik a nap, és van millióegy dolog, ami vörös. De láttál már vörösséget magában? Vörös dolgokat láthatsz, de a vörösséggel sosem találkozol, az lehetetlen.

Van ilyen probléma, van olyan probléma, de nincs „a Probléma”; az csak absztrakció. „Probléma" önmagában nincs. Van benned küzdelem, konfliktus - őket nevezed problémának. Neked valószínűleg két elméd van - ebből adódik a probléma. Nem tudod, hogy jobbra vagy balra menj és megjelenik a probléma. A probléma egy olyan kérdés, amit a kettősségben működő elméd tesz fel. Azt érzed, hogy ezt csinálnád, de azt is érzed hogy inkább azt csinálnád. Ha egy egység lennél, akkor nem lenne probléma. Akkor egyszerűen csak vagy. Az absztrakt kérdésekkel mindig baj van; „Mi a probléma? Mi a vörösség? Mi a szeretet...?
De érthető, hogy miért merült fel ez a probléma. A legtöbb ember annyira össze van zavarodva, hogy még azt sem tudják eldönteni: mi a probléma. Annyira össze vannak zavarodva, hogy a válasz hihetetlenül messze áll tőlük. Még a problémát sem képesek meglátni, nemhogy a megoldást... Ez azért van, mert elveszítetted a kapcsolatot az érzéseiddel, az igazi szíveddel. Még a problémát is mástól várod, nem csak a megoldást. Azt kéred tőlem, hogy mondjam meg, mi a problémád. Már nem csak a megoldásban vagy rám utalva, hanem a problémában is. És ez eddig is így volt.

Ha valaki hozzám fordul a problémájával, akkor rögtön látom, hogy az tényleg az övé-e, vagy csak kölcsönkapta valahonnan. Például ha egy keresztény jön hozzám, akkor ő olyan problémákat hoz, amiket egy hindu soha nem tudna. Ha egy zsidó fordul hozzám, akkor ő olyan problémákkal jön, amikkel egy keresztény soha nem tudna. Egy dzsaina megint egészen más problémákat hoz; egy hindu fejében ilyesmi meg se fordul. Mit jelent ez?
Azt, hogy ezek nem az élet problémái; mert az élet se nem zsidó, se nem hindu, se nem keresztény, se nem dzsaina. Az élet problémái egyszerűen csak az élethez tartoznak.

Ezek viszont teológiai problémák; ezeket úgy tanultad. Neked még a problémákat is megtanították; még azt is, hogy mit kell kérdezni. Téged nagyon okosan, nagyon ravaszul kizsákmányolnak. Először megtanítják mit kell kérdezned, mert már előre megvan rá a válaszuk. Ha helyes kérdést teszel fel, akkor megkapod rá a helyes választ. De a kérdés is és a válasz is hamis, mert a kérdés nem a tiéd. És csak olyan kérdéseket tanítanak neked, amire van válaszuk. Ez hát a játék, és nagyon ügyesen, tehetségesen csinálják.
Ha elmész egy dzsaina szerzeteshez, és előzőleg nem tanították meg neked, hogy miket kell kérdezned, akkor lehet, hogy bajt csinálsz. Akkor kínos helyzetet teremtesz, mert lehet, hogy olyasmit kérdezel, amire a hagyomány - az ő hagyományuk nem ismeri a választ. Ha megkérdezed egy dzsainától, hogy Isten miért teremtette a világot, akkor zavarba jön, mert az ő teológiája szerint nincs Isten. Az ő teológiája szerint semmit nem teremtett senki - a világ időtlen idők óta létezik, önmagától. Sosem volt teremtés. Tehát ha azt kérded egy dzsainától, hogy miért teremtette Isten a világot, akkor ez teljesen abszurd kérdés a számára, mert az ő világában se Isten, se teremtés nincs; a világ csak folytatódik. Ezt a szót, hogy „teremtés", egy dzsaina nem is ismeri, mert számára ennek nincs értelme. Semmi nem teremtés által lett, mert az egész világ csak folytatódik; és ha nincs teremtés, akkor hogy jön oda a teremtő? Teljesen értelmetlen.

Sose tegyél fel teológiai kérdéseket, mert azok nem igazi kérdések, azok nem a te kérdéseid. Találj magadnak egzisztenciális kérdéseket. Keresd meg, hogy mik a te nehézségeid. Keresd meg, hogy hol szorít a te cipőd. Találd meg a te saját problémáidat. 

A te problémád sosem lehet másé; lehet, hogy egy másik ember szerint az nem is probléma. Egy probléma mindig egyéni, sosem egyetemes. Az én problémám az én problémám, a te problémád pedig a te problémád. Úgy különböznek egymástól, akár az ujjlenyomataink.

Amikor az emberek nem a saját kérdéseiket teszik fel, akkor nincs ott az aláírásuk sem, és akkor az egész értelmét veszti - így se kérdezni, se válaszolni nem érdemes. A problémádnak viselnie kell a névjegyedet. A te problémádnak a te életedből, a te igyekezetedből, a te kétségeidből, a te meglátásodból, a te szembesülésedből kell fakadnia.
Ezt hallottam:

A házasságközvetítő ügynök végül is nagy nehezen rávette Cohent, hogy találkozzon a kiszemelt lánnyal - mivel a lány állítólag szép, okos, ügyes, fiatal és tele van pénzzel.
Cohen találkozott vele, megtetszett neki, és elvette feleségül:
Másnap Cohen elrohant az ügynökhöz hogy lekapja a tíz körméről:
- Milyen mocskos játékot űzöl te, hallod-e!? Ő maga beismerte, hogy a fél várossal lefeküdt már.
- És? Igazán nem is olyan nagy ez a város - mondta az ügynök.

A te problémád nem az ügynök problémája. A te problémád az csak a tiéd, senki másé. Ne felejtsd el, hogy egy probléma csak akkor oldható meg, ha tényleg a tiéd, ha egyéni - mert csak akkor valódi. Ha csak kölcsönkaptad a társadalomtól, a tradíciókból, vagy valaki mástól, akkor sosem fogod tudni megoldani, mert alapjaiban sosem volt a tiéd. Ez olyan, mintha eltanultál volna valakitől egy betegséget.
A napokban olvastam, hogy az egyik híres orvos várószobájában ki van függesztve egy tábla, ami azt mondja: „Kérjük - különösen hölgyvendégeinket -, hogy ne beszéljenek betegségeikről és tüneteikről a többi hölggyel, mert az zavarja az orvosi diagnosztikát"
A hölgyek - amíg az orvosra várnak - elkerülhetetlenül beszélgetni kezdenek, és nagy hatással vannak egymásra, összegyűjtik és összeadják tüneteiket. És ez persze hogy megzavarja az orvost, a végén már azt sem tudja, hogy mi micsoda.

Vannak, akik az újságból szerzik a betegségüket. Elolvasnak néhány gyógyszerhirdetést és már össze is állt a kép. Hallottam egy emberről, aki az éjszaka közepén feltelefonálta az orvosát. Az orvos persze mérges volt, hogy nem hagyják aludni...
- Igen, mi a baj? - kérdezte.
És az illető hozzákezdett a betegség leírásához. - Jó, csak röviden... én is olvastam azt a cikket a tegnapi hírlapban. Csak röviden!
Az emberek az újságból veszik a betegségeiket is. Csak figyeld meg magad. Az elme működése az utánzáson alapul, és néha olyan erős benyomásként éri mások problémája, olyan befolyásolhatóvá válik, hogy a végén már azt hiszi, hogy az az ő problémája. Ebben az esetben pedig a probléma megoldhatatlan, mert számodra valójában nem is létezik.

Az én megfigyelésem ez: ha egy probléma valódi, akkor megoldható. Ez az én definícióm a problémára... hogy megoldhatónak kell lennie. Ha nem megoldható, akkor az nem probléma. Egy betegség akkor betegség, ha meggyógyítható. Minden betegség gyógyítható, legalábbis elméletileg gyógyítható - de ha neked nincs is betegséged, akkor a betegséged gyógyíthatatlan. Akkor rajtad senki nem segíthet; akkor az csak az elmédben létezik. Akkor arra semmilyen orvosság nincs.

Tehát az első, amit a „problémáról" meg kell érteni az az, hogy valóságosnak kell lennie. A kérdés egzisztenciális legyen - ne teológiai, spekulatív, filozófiai... Inkább lélektaninak kell lennie, mint filozófiainak; az élettel való szembesülés eredményeképpen kell felmerülnie.

A problémáid kilencven százaléka abból adódik, hogy mindig leragadsz egy élettelen gondolatnál, hozzánősz. És amikor egy olyan helyzetbe kerülsz, ami nem illik ahhoz az ideához, akkor bajba kerülsz - és az idea helyett a helyzetet akarod megváltoztatni. Ha egy olyan helyzettel találod szembe magad, ami nem illik az ideológiáid világába, akkor rengeteg szenvedésre, nyűglődésre hajlandó vagy, hogy megváltoztasd a helyzetet - ahelyett, hogy az ideológiáidat változtatnád meg. Ebből adódik a probléma.
Én azt mondom: inkább mindig légy kész a gondolataid megváltoztatására, mert az életet úgysem tudod megváltoztatni - az élet nem fog a te ideológiáidhoz alkalmazkodni. Elvesztettük igazi látásunkat - látásmódokat, interpretációkat tanultunk helyette. Fixa ideáink között élünk.
Hadd mondjak erről egy anekdotát:

A nyuszi-lelkű kisembert állandó félelemben tartotta a főnöke. Egyszer betegnek érezte magát, és ezt meg is jegyezte kollégájának.
- Miért nem mész haza? - kérdezi a kolléga.
- Óh, azt nem tehetem. ..
- Miért nem? Ne légy bolond, sosem tudja meg a főnök. Ma bent sincs egész nap.
Végül az ember beadja a derekát és hazamegy. Amikor hazaér, benéz az ablakukon, és látja ám, hogy ott van a főnöke és a feleségét ölelgeti, csókolgatja. Hanyatt-homlok visszarohan a munkahelyére, és szemrehányóan odakiált a cimborájának:
- Szép kis haver vagy te mondhatom! Most majdnem lebuktam miattad!

A régi gondolat-minta győzedelmeskedett. A helyzet már teljesen megváltozott, de ő még mindig attól fél, hogy lebukik a főnöke előtt. Annyira erős a kondíció.

Csak figyeld az életet, és ne légy a gondolataid rabja. Így problémáid kilencven százaléka egyszerűen akadálytalanul eltűnik. Problémáid tíz százaléka megmarad - azok a valós problémák. És azokra szükséged is van, mert azokon keresztül fejlődsz. Ha azokat elkerülöd, akkor nem fejlődsz. Szükséged van a konfliktusra... Szükséged van a fájdalomra... Szükséged van a szenvedésre. Mert csak ez által fogsz letisztulni, ez által leszel éberebb. És ha túl tudsz jutni rajta, akkor tiéd a jól megérdemelt boldogság, az üdv... ami akkor jön, ha valaki túljut egy problémán.

Ez épp olyan, mint a hegymászás. Csak mászol, csak mászol felfelé; fáradt vagy, folyik rólad a víz, alig kapsz levegőt, úgy tűnik sosem éred el a csúcsot. ... Aztán egyszer csak mégis felérsz, és lefekszel a földre... megpihensz, ellazulsz és boldog vagy, hogy elhatároztad, hogy felmászol. De csak akkor, ha nehéz volt a mászás. Mert odamehettél volna egy helikopterrel is, de akkor elmaradt volna az eksztázis. Az az ember, aki helikopterrel ér oda, nem ugyanarra a csúcsra ér, mint az, aki gyalog mászik fel. Nem érhet ugyanoda. Aki helikopterrel érkezik, az egy kicsit jól érzi magát, megjegyzi, hogy "igen, nem is olyan rossz", de az igazi élményről lemarad. Ez olyan, mint amikor már dudára etted magad a vasárnapi ebéddel, és valaki beállít hozzád egy pazar süteményes tállal. Méltányolod, megszagolgatod, de hiányzik az étvágy, nem élvezed a süteményt. De ott áll melletted valaki, aki farkaséhes; neki ugyanaz a süti a mennyországot jelenti.

Ahhoz, hogy felérj a csúcsra, étvágyra is szükséged van; és mialatt mászol, az étvágy csak nő. Egyre éhesebb leszel, egyre fáradtabb leszel, egyre inkább készen állsz... és amikor eléred a csúcsot, akkor megpihensz. Megdolgoztál érte. Semmit sem kapsz az életben anélkül, hogy megdolgoztál volna érte. És ha megpróbálod az életet kijátszani, akkor nagyon sok lehetőséget elmulasztasz.

Dobd el tehát azokat a problémákat, amik nem a te problémáid. Dobd el a másoktól tanult problémákat. Dobd el azokat a problémákat, amik megdermedt ideáid miatt merültek fel. Légy folyékony és mozogj. Halj meg minden pillanatban a múlt számára, és szüless újjá, hogy lemoss magadról minden ideológiát, minden elszáradt viselkedésmintát - hogy mindig nyitott lehess az életre, hogy mindig a jelenben reagálj az életre. Akkor csak azok a problémák maradnak, amikre tényleg szükség van; amik fejlődésed részét képezik. 

Én úgy látom, hogy az emberek általában csak rutinból élik az életüket, nem élnek igazi életet; életük csak üres gesztikuláció. Így problémáik is csak üres, semmitmondó problémák. Amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy van-e Isten, akkor ez egy üres, hamis kérdés. Mi közöd neked Istenhez? Még saját magadat sem ismered. Kezdd az elején. Még azt sem tudod, hogy ki az, aki Istent akarja megismerni. Még a benned lévő tudatot sem ismered, és Istenről kérdezel? Te az abszolút tudatról, a legfelsőbb tudatról kérdezel, és még azt a tudatot sem ismerted meg, amit ajándékba kaptál az élettől. Kezedben tartasz egy szál virágot, amiről semmit sem tudsz, és közben a virágoskertről kérdezel. Nem gondolod, hogy ez abszurd?

Felejtsd el Istent. Itt-most, csak fordulj befelé, tanulmányozd azt, amit ajándékba kaptál Istentől, a Teljességtől. Ha képes vagy tanulni, akkor egyre több ajtó feltárul előtted; minél többet tanulsz, annál több misztérium nyílik meg előtted. És Isten a legvégső misztérium; ha már minden egyebet megtanultál és már nincs mit tanulnod, ha már minden nyűglődést, szenvedést, gyötrelmet megismertél - csak akkor. Isten a végső ajándék, meg kell érte dolgoznod.

Ne tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek nem tartoznak hozzád.

Ne rutinból éld, ne üres gesztusokból álljon az életed. Az emberek templomba járnak - üres gesztus. Sosem akartak odajárni... de akkor miért járnak mégis oda? Mert mások is azt teszik, mert ez egy társadalmi formalitás, mert jó embernek tartanak ha templomba jársz, így tiszteletre méltó embernek számítasz. De ugyanezek az emberek Jézushoz sosem mentek volna el. Templomba járni tiszteletre méltó dolog - Jézushoz járni soha nem az. Jézushoz menni kényelmetlenséggel járt; kockára kellett tenned a jó híredet.

Ti itt vagytok, és ezért kockára kell tennetek a jó híreteket... mert ha hozzám jöttök, attól nem lesztek a társadalom tiszteletre méltó polgárai, az biztos - sőt, ezzel csak "priuszt" szereztek. És ezért ez nem lehet egy üres gesztus, mert ki kockáztatna ennyit egy üres formalitásért? Ez csak a szívből jöhet.

Az emberek imádkoznak, mert imádkozni azt kell - üres formalitás. Hiányzik a szeretet a szívükből, hiányzik a hála a szívükből... de csak szorgalmasan imádkoznak. És akkor felmerülnek a haszontalan problémák.
Csak azt csináld, ami belülről fakad.
Ezt hallottam:

Egy visszavonult vasutas, aki már nyolcvan is elmúlt, vasút menti szolgálati lakásában lakott. Minden áthaladó vonat vagonjait megszámolta. Semmi szükség nem volt rá, de még hajtotta a régi szokás. Egyik vasárnap, amikor a család együtt piknikezett a kertben, a fia észrevette, hogy apja rá se nézett egy arra menő vonatra.
- Miért... miért nem számolod meg a vagonokat papa?
- A vasárnap az nem munkanap - felelte az öregember.

Figyeld meg az életedet. Tedd igazabbá, valódibbá, élőbbé. Ne üres formalitásokon keresztül élj... mert akkor a kérdéseid is üresek lesznek; problémáknak látszanak, pedig nem azok, nem valódi problémák.

Mi tehát a különbség a valódi és az ál-probléma között? Az ál-probléma az, amit megoldhatsz, de mégsem oldasz meg vele semmit. A valódi probléma pedig az, amit ha nem is tudsz megoldani, maga az erőfeszítés nagyon sokmindent megold. Maga az erőfeszítés éberebbé, tapasztaltabbá, értelmesebbé tesz. Nagyon sokmindent megtudsz magadról, amit azelőtt nem is sejtettél.

Egy probléma lehetőséget ad, hogy szembenézz önmagaddal, hogy zarándokútra indulj lényed belsejébe. A probléma: egy ajtó. Használd, és lépj be saját lényedbe.

Tehát ez a válaszom: a probléma egy lehetőség a fejlődésre. A probléma Isten ajándéka, egy isteni kihívás. Nézz szembe vele, találd meg a módját, hogy juthatnál túl rajta, hogy kerekedhetnél felül rajta... és meglátod, meg lesz az eredménye.

Forrás: Dalzso