A Világ, ahol élünk...

Placid atya Római Katolikus pap, a Bencés rend tagja. Szeretném néhány mondatban megosztani veletek, hogy ki is ő, szeretném, ha ti is erőt tudnátok meríteni abból, ami az egész életének az üzenete: a szeretet teszi jobbá a világot. Egyszerű, szerény élete példát mutat nekünk. Nehéz szavakban kifejezni… Én ismerem őt személyesen. Fiatal lány koromban sokat jártam abba a templomba, ahol ő dolgozott és prédikált. Vele való beszélgetéseim az egész későbbi életemet, az emberekkel és Istennel való kapcsolatomat alapvetően meghatározták. Tőle tanultam meg, hogy az emberek jók! Nem mondta ki így, szó szerint, de megmutatta. Megmutatta a szavaival, a hozzáállásával, a mosolyával és az egész lényével. Találkozni vele olyan, mint találkozni egy fénysugárral a Mennyországból.

Egyik kedves barátunk, Szilvi cikket írt Placid atyáról a régi ning közösségünkben. A ning megszűnése után Szilvi is eltűnt a közösségünkből, de a cikk, amit írt, megmaradt. Olvassátok szeretettel. Köszönet érte, Szilvi.

Létbizonytalanság, reményvesztettség, erőtlenség, megpróbáltatások sorozata… Mi a Jóisten akarata? - tesszük fel a kérdést, még ma is a 21. században. Ahogy végignézünk a történelmen, szinte minden diktatúra alapelve, hogy bizonytalanná tegye az embereket, csak az a kérdés, ki hogyan éli meg, mekkora ereje van ahhoz, hogy rájöjjön, mi a feladata adott helyzetben és hogyan segítsen másoknak, önmaga által. Erre nagyon jó példa Dr. Olofsson Placid atya, aki idén 93 éves, 77 éve pannonhalmi bencés. (megj: 1916-ban született, idén 95 éves)

Az ő példája remélem ösztönző lesz mindannyiunk számára. Volt ő káplán, tábori lelkész, soproni tanár, mígnem 1946-ban letartóztatta a magyar rendőrség és 4 hétig vallatták az Andrássy út 60-ban, ahol most a Terror Háza is található. Kihallgatásaikról annyit, hogy „nem az irakiak találták ki azt a fajta kihallgatási módszert”, elmondása szerint megszűntek emberként létezni, ezen a 4 héten. - Szörnyű volt!- mondta. Mezítelenre vetkőztették őket, hatalmas lámpákkal megvilágították és a sötétből ontották rájuk a megalázó szavakat. A kihallgatások éjszaka történtek. A méltóságában megalázott atyát ezután elszállították egy másik fogházba, majd elkerült a szovjet Gulágba (Politikai Fogolytáborok Országos Parancsnoksága), ahol több évet raboskodott, összesen 10 évig volt rabtáborban. - Milyen fondorlatos a jó Isten! Ha nem jövünk rá arra, hogy mi a feladatunk, akkor rávezet bennünket, csak „bunkófejűek vagyunk”- mondja Placid atya, mert nem fogjuk a jeleket. Takarítania kellett és WC-t pucolnia (aki kicsit is utánanéz, mennyire tisztelték az illemhelyeket, rájön, nem is volt olyan könnyű dolga), de ő ebben a munkában is látta a szépet, hisz nem a cellájában ült egész nap, hanem friss levegőn volt és mozgott. A katona, aki vigyázott rá, nagyon unatkozott, míg Placid atya takarított, ezért elkezdett énekelni, az atya erre rögtön felfigyelt, majd másnap a másik katona is énekelt, és következő nap pedig a harmadik is, ennek nagyon megörült, és úgy volt vele, akkor neki is lehet, Ő is elkezdett énekelgetni. A cellában a rabtársak is felfigyeltek rá, jó magyar nyelven énekelt nekik, mikor a halálra ítéltek folyosóján takarított, lelkészhez hűen, énekben oldozta fel őket bűneik alól. Tette a dolgát és akkor még nem gondolt arra, hogy mekkora cselekedetet visz véghez, mindeközben még mindig a Jóistent kérlelte, árulja el, hogy mi az ő feladata. Amikor zuhanyozni ment, találkozott egy rabtársával, aki épp aznap kapott kegyelmet, és megkérdezte az atyát, hogy ő énekelt-e a folyosón, mert nagyon megváltozott a légkör a halálraítéltek cellájában azáltal, hogy hallották énekelni. Ugyanis a halálraítéltek nem tudtak megbékélni a világgal, magukkal és embertársaikkal sem, volt, akinek feleséget, gyermekeit kellett otthagynia véglegesen és ezt nem tudta megbocsájtani, míg nem, ha a világgal nem tudott megbékélni, megbékélt a Jóistennel. Hitet és erőt kaptak az atyától az énekekben közvetítve, feloldozva bűneik alól. Ekkor ébred rá Placid atya, mi az ő feladata. Ő azért van ott, hogy ezeknek az embereknek segítsen elviselni a fájdalmat, a szenvedést, ezért ítéltetett a táborba! Mindezek után kidolgozták a táborlakókkal a túlélés négy alapszabályát, mely segített nekik átvészelni az elkövetkezendő kemény éveket. (Szerintem minden korban és időben alkalmazni kellene mindenkinek!)

Placid atya országszerte előadásokat tart, nekünk, embereknek, akik nem is tudjuk, milyen nehéz lehetett a fogolytáborban élő embereknek, ahogy az atya fogalmaz „a rabtelep, nem apácazárda!”, és ha nem világi nyelven akarná összefoglalni a fogolytáborban élt eseményeket, akkor Szt. Márk evangéliumából idézne: „Jézus, amikor a nyilvános életét elkezdte, ezeket mondta: Elérkezett hozzátok az Isten országa, térjetek meg, higgyetek az evangéliumban. Örömhír! Mi az Örömhír gyermekei vagyunk, emberek!”

Végszónak ennyit szántam, de a hitetlenek remélem, elgondolkodnak azon, amiket mondott, átélt és cselekedett az atya. Vajon véletlen műve, hogy épp Őt vitték a szovjet táborba, csak ő tudott segíteni, másnak máshol volt feladata, vagy csak ő jött rá, hogy feladata van, mert hitt annyira az istenében, hogy tudja, nem hagyja cserben? A mai embernek, miért nincs ennyi ereje, miért felejtett el gondolkodni, miért panaszkodik egyfolytában, és fullad meg a fájdalmaiban?